A honi punk hőskora mára igen sajátos emlékezeti erőtérbe került. Az elmúlt évtizedek alatt vékony és némiképp ironikus réteg rakódott az azóta zömmel lekonyult tarajakra, sörhabba fagyasztva, netán gusztusos Technokolpöttybe ragasztva a magyarországi punkról való beszédmódot. E valóságmorzsákból, pszeudó- és ellenlegenda-elemekből álló szívós páncéltól alig látszik e letűnt, de ki még nem hűlt kor, melynek torz, kakofón akkordjait is alig halljuk már – Vass Norbert, a PPKE doktoranduszának írása a punk magyarországi fogadtatásának kezdeteiről.
Mi lehetett a nemzedéki emlékezet csirkedarálásról és másolt kazettákról csípőből referáló, ám összességében egyre haloványabb punk-memoárjainak eredője? A KISZ kezelésében álló, nagy példányszámú lapok (Ifjúsági Magazin, Magyar Ifjúság), az állambiztonság vonatkozó aktái, illetve a zenekarok kvázi ars poeticai megnyilvánulásai több párhuzamos szempontot is ajánlanak a punk meghatározására tett első hazai kísérletek feltérképezéséhez. Ezek az írások, feljegyzések és kiáltványszerű krédók természetesen a nyilvánosság különféle szintjei számára készültek – a nagyjából tucatnyi példányban sokszorosított besúgói jelentésektől, valamint a kulturális elhárítás kvázi belső szamizdatként terjedő direktíváitól a több tízezer olvasó elé kerülő magazinokig – s egészen másfajta befogadói bázisra számítottak. Ha viszont alaposabban vesszük szemügyre, kimutathatjuk, hogy ezek az elsőre egymástól elzártnak és különállónak feltételezett kommunikációs terek a színfalak mögött összeköttetésben álltak egymással.
„Így össze-vissza ugrálnak” - egy korai, velős punk-definíció a Kutya éji dalából (1983)
Az angolszász szaksajtóban a punk 1977-ben már csúcson volt. Zenei újságíróink is – mivel hivatalból előfizetői voltak a New Musical Expressnek, a Melody Makernek, vagy a Rolling Stone-magazinnak – ezekből a lapokból ismerhették meg a jelenséget, attitűdöt. És abban a furcsa helyzetben találták magukat, hogy egyszeriben ők – illetve a KISZ kulturális osztályára heti rendszerességgel raportokra járó szerkesztőik – lettek a punk szélesebb körű hazai megismerésének mintegy a kapuőrei. És valljuk be, nem lehetett egyszerű ez a pozíció. Igényes zenehallgatóként unták már egyrészt a hazai könnyűzenei élet állóvizét, nyitottak volna az új felé, másrészt azzal is tisztában kellett lenniük, hogy a nyugatról jött árut – kivált a punkhoz hasonlóan harsányt és botrányost – élből fékezni, feketíteni kell.
Az első punkról szóló híreket ezért cinizmus és távolságtartás jellemezte. 1977-ben nyúlfarknyi morzsák említik csak a punkot, ezért nehéz volna az írások általános attitűdjét alaposabban elemezni. Ha valami igazán jellemző, az a hallgatás-halogatás maga. S bár azt látjuk, az újságírók élnek, sőt nem ritkán vissza is élnek a mai viszonyok felől már-már történelemelőttinek tűnő, a korban realitásként adott, szinte ellenőrizhetetlen hozzáférési előnyükkel, túlzásaik ellenére a cikkek hangvétele egyáltalán nem ellenséges, csak gúnyos és szkeptikus.
Nem sokkal a Spions hagyományosan a honi punk színpadfoglalójának tekintett fellépését követően az állambiztonság is tudomást szerzett a születőben lévő új zenei- és csoportkultúráról. Alig egy hónappal az Egyetemi Színpadon tartott koncert után – 1978. február 20-án – „Zefír” titkos megbízott tett le egy jelentést tartótisztje asztalára, amiben punkokat említ. Érdekes megfigyelni a dokumentum szövegében, ahogy az állambiztonság „birtokba veszi”, saját terminológiájához igazítja a jelenséget, amelyről szemfüles besúgója révén meglehetősen korán értesült.
Azt hiszem a punkzenekarok a saját pillanatában érvényes akció, a periférián élő „fölöspéldányok” szeme láttára születő show, a törni-zúzni vágyó kilátástalanság, a másfél óra gondtalannak hitt karnevál miatt csaptak a húrok közé. Hogy az ifjúsági sajtó a kezdeti igen hűvös fogadatás után a nyolcvanas évek elején egyre többet írt a magyar punkbandákról, hogy a Magyar Hanglemezkiadó Vállalat elindította a Start-labelt és megkísérelte létrehozni saját – nem túl izgalmas – új hullámát, hogy a szegedi CPg és a veszprémi Közellenség tagjaira letöltendő börtönbüntetést róttak, hogy az iskolákat punk kazetták után szimatoló rendőrök járták a nyolcvanas évek legvégén is, s amit találtak, azt elvették és tartalmát letörölték, nos ezek már a történet további fejezetei. A magyar punk történetéé, aminek kezdeteiről ez a rövid beszámoló szólni kívánt. Szóval, kedves olvasó „tudod már, mi az a punk?” Azt hiszem, jól sejted. „Így össze-vissza ugrálnak.” Mondhatunk-e ennél többet?
Vass Norbert a Zenei Hálózatok Estek május 15-i előadásán beszélt a punk magyarországi fogadtatásáról és definíciókísérleteiről. A következő előadás május 22-én lesz, 19 órakor, Feischmidt Margit és Pulay Gergő beszél a nacionalista populáris kultúráról. A helyszín az Audiovisual Open Studios, Ajtósi Dürer sor 19-21.
