A konferencia előadói:
1. Barna Emilia
2. Batta Barnabás
3. Bodó Balázs
4. Dobó Mátyás
5. Fehér Katalin - Gulyás István - Szakács István
6. Gelegonya Edina
7. Gyulai Attila
8. Havadi Gergő
9. Ilg Barbara
10. Kovács Balázs
11. L. Varga Péter
12. Patakfalvi Ágnes
13. Pulay Gergő
14. Szervác Attila
15. Székely Levente
16. Tófalvy Tamás
17. Vályi Gábor
18. Vitos Botond
Absztraktok:
Barna Emília
PhD-hallgató
University of Liverpool, Institute of Popular Music
Cím: Online zenei színterek: Esettanulmány Liverpoolból
Kulcsszavak: színtér, kapcsolatháló, amatőr zenekarok, Myspace/Facebook
Absztrakt: Dolgozatom alapja egy Liverpool városában 2007 októbere és decembere között végzett esettanulmány. Vizsgálatom tárgya néhány kiválasztott Liverpoolból származó és jelenleg elsősorban a városban koncertező rockzenekar internetes jelenléte, amely zenekarokat egymással rendszeres közös fellépések és zenei stílusbeli hasonlóságok kötik össze. Fő célkitűzésem az online és offline terek közötti kapcsolatrendszer, illetve e terek diszkurzív és reprezentációkon keresztüli konstrukciós folyamatának feltérképezése. Az online tér megfigyeléséhez etnográfiai szempontú megközelítést alkalmaztam, többek között Hine (2000; 2005) alapján. E megközelítés magában foglalta a kiválasztott zenekarok olyan kollektív portálokon megjelenő egyéni profiljainak kvalitatív elemzését, mint a Myspace.com és a Facebook.com. A weboldalak felépítésének és a struktúrák alkalmazásának részletes kvalitatív leírását kiegészítette az online interakció diszkurzív elemzése, amely lehetővé tette különböző szerepek – zenész, rajongó, kritikus – meghatározását, illetve annak leírását, ahogyan az online interakciók során e szerepek és a hozzájuk kapcsolódó identitások artikulálódnak. A weboldalak közötti hivatkozások kapcsolatháló-elemzése az online tér feltérképezését segítette. A zenészekkel készített interjúk rávilágítottak, hogyan értelmezik ők maguk internetes jelenlétüket, a várossal, más zenekarokkal és a közönséggel való kapcsolatukat, milyen mértékben és módon tekintik magukat egy lokálisan (is) meghatározható színtér részének.
A tér, illetve színtér fogalmai kulcsfontosságú konceptuális keretnek bizonyultak az elemzésben. Megfigyeléseim arra utalnak, hogy míg egy zenekar életútja során elengedhetetlenül fontos szerepet töltenek be online terek (pl. blog vagy fórum) éppúgy, mint offline terek (pl. koncerthelyszín), meghatározhatók és feltérképezhetők olyan kapcsolathálók, amelyek on- és offline, virtuális és lokális tereket egyaránt magukba foglalnak. Az ily módon leírható összetett rendszer szereplői egyének, zenekarok, események, intézmények. Feltevésem szerint a kapcsolatháló maga felfogható különálló térként; ezt a gondolatot vetem össze az ekképpen definiált tér szereplőinek Liverpoolhoz kapcsolódó rockzenei színtérre vonatkozó értelmezéseivel.
Hivatkozások:
Hine, Christine (2000) Virtual Ethnography. London, Thousand Oaks, CA and New Delhi: Sage
Hine, Christine ed. (2005) Virtual Methods. Issues in Social Research on the Internet. Oxford & New York: Berg
Hivatkozott weblapok:
www.facebook.com
www.myspace .com
Batta Barnabás
PhD-hallgató
PTE BTK kommunikáció doktori program
Cím: Digi-pop és „új“ regiszterek
Kulcsszavak: re/dekontextualizáció, mediális technológia, kanonikus elektronikus zenei műfaj, zenei intertextusok, remix kultúra, szempling technika, hibridizáció, pop, R’n’B/hip-hop, experimental, house
Absztrakt: Az analóg-digitális átmenettel rendelkező szintetizátorok, majd a szempler, szekvenszer, MIDI controller, illetve egyéb elektroakusztikus/digitális zenei komponálást majd disztribúciót (P2P hálózat, FTP) elősegítő eszközök megjelenése egy újfajta érzékenységet mozdított elő. Az alkotás problémája egyszerre szoros átfedésbe került a befogadás és elosztás problémájával, hiszen egy-egy zenei stílus, „dialektus“ ismerete egyidejűleg az „akusztikus szöveget“ alkotó kultúrtechnikák és azokhoz kapcsolódó zenei intertextusok (effektek, hangminták, ritmusképlet/dobalap) ismeretét is előmozdította. A kanonikus zenei nyelveket, műfajokat és kulturális regisztereket, szubkulturákat elkülönítő határok felbomlottak és egy demokratikusabb, egyben jóval nyitottabb, befogadóbb zenei kultúrát hoztak létre, melyben „alacsony“ és „magas“ szegregáló oppozíciója elvesztette érvényességét – de interpretációs ereje új, szemiotikai–szemantikai alapú lökést kapott.
A releváns technikai hátteret és kanonikusabb zenei nyelveket ismerő alkotók, producerek mára nem pusztán az általuk preferált stílusban, regiszterben képesek professzionális műveket alkotni, hanem teljesen más, a bázisműfajuktól gyökeresen eltérő stílusokban/alstílusokban is. Különösen jó példának mutatkoznak az olyan top-pop zenészek az „overground“ szektorból, mint Madonna, Justin Timberlake, Britney Spears és Kylie Minogue és azok számos rétegben mozgó producerei (William Orbit, Timbaland, Freescha, Nate Hills, stb..), akik tökéletesen idomultak a popsztárok aktuális imázsához úgy, hogy mégis képesek voltak eredeti és új zenei arculatot alkotni számukra – nagyrészt undergroundabb, kísérletezőbb alkotói hajlamuknak köszönhetően. De a „túloldalon“ az underground szektor is kitermelte a maga flexibilisebb alkotóit, akik experimentálisabb karakterük mellett más művésznéven igényes pop/house albumokat hoztak létre. (Vladislav Delay/Luomo; Robert Babicz/Rob Acid; Hakan Libdo/Data 80, stb..)
Mindez pedig egy olyan tendenciát sejtet, melyben pop és underground, house és experimental műfajai, rétegei egy technikai-médiaelméleti/kultúraelméleti bázis mentén összeérnek a professzionális, határtalan elektronikus zene igényében/igéretében – melyet a remix-kultúra re/dekontextualizáló jellege is előmozdít.
Hivatkozások:
Waters, Simon (2000): Beyond the acousmatic. Hybrid tendencies in electroacustic music. In: Music, Electronic
Media, Culture. Simon Emmerson (szerk.), Ashgate
Ruschkowski, André (1998): Elektronische Klänge und Musikalische Entdeckungen. Stuttgart, Reclam
Krämer, Sybille (1998) (szerk.): Medien, Computer, Realität. Wirklichkeitsvorstellungen und Neue Medien.
Frankfurt, Suhrkamp
Fuller, Matthew (2007): Media Ecologies. Materialist Energies in Art and Technoculture. Cambridge, MIT Press
Haring, Bruce (2002): MP3. Die digitale Revolution in der Musikindustrie. Orange press
Sterne, Jonathan (2003): The Audible Past. Cultural Origins of Sound reproduction. Durham, Duke University
press
Batta Barnabás (2007): A Zenei Újrahasznosítás Kora. In: Extázis és Agónia. Független Zenei harcterek. Virág
Zoltán (szerk.), Szeged, Fosszília
Phleps T., von Appen R. (szerk.) (2003): Pop sounds. Klangtexturen in der Pop– und Rockmusik. Bielefeld,
Transscript
Beielefeldt, C., Dahmen U., Grossmann, R. (szerk.) (2007): Pop Musicology. Perspektiven der Pop-
Musikwissenschaft. Bielefeld, Transscript
Luhmann, Niklas (1998): Die Gesellschaft der Gesellschaft. Frankfurt, Suhrkamp
Bodó Balázs
Egyetemi tanársegéd
BME GTK MOKK
Cím: Szükség törvényt bont - szerzői jogi kalózok és a magyar piac
Absztrakt: A szerzői jog története egyben a kalózkodás és a kalózok elleni harc története. Azt persze, hogy ki is számít kalóznak, nehéz megmondani, hiszen a kalóz fogalmát az épp aktuális (adott esetben a törvényekben még csak nem is rögzült) érdekviszonyok, és az ezekhez közelítő –vagy épp ezektől divergáló– normák definiálják. Ha csak annyit állítunk, hogy kalózkodásról ott beszélhetünk, ahol létezik a szellemi javaknak piaca, s így a piacon megtermelt jövedelem elosztásának kérdése is felmerül, egy lépéssel közelebb jutottunk annak megértéséhez, hogy kiket ért az a sors a történelem folyamán, hogy kalózoknak neveztettek. A kalóz státusz ugyanis ritkán önként –és így büszkén- vállalt identitás, bár erre is akad példa. Jóval gyakoribb az, hogy olyan non-stakeholderek neveztetnek kalóznak, akik kiszorultak a status quo-ból, s létező érdekeket sértenek akaratlan, vagy támadnak tudatosan. (Yu, 2003)
A 1999 májusa és 2001 februárja, a Napster elindulása, és bezárása közötti néhány hónap arra mutatott példát, hogy milyen ereje lehet egy online szerveződő közösségnek, ha a tagoknak lehetőségük van egymás erőforrásait felhasználni. A felhasználók otthon, kisipari módszerekkel felépített digitális archívumainak összekapcsolásával a Napster az ezredforduló napjaiban minden idők legnagyobb és legteljesebb zenei archívumát hozta létre. Olyan archívumot, amelyhez foghatót sem előtte, s félő, hogy ezután sem fogunk látni sem a piaci szereplők, sem a hagyományos közintézmények –könyvtárak, archívumok– jóvoltából.
A kalózok legújabb aranykora annak köszönhető, hogy a kiadók nem vették észre, hogy az mp3 lejátszók megjelenésével és gyors elterjedésével a CD formátum váratlanul a végéhez érkezett. Szemben az addigi formátumváltásokkal a CD-MP3 átmenet ütemét nem a néhány kulcs-szabadalmat birtokló hardvergyártók, illetve a tartalomtulajdonosok ellenőrizték, hanem az egyes felhasználók diktálták. Így történhetett, hogy miközben a felhasználók azzal voltak elfoglalva, hogy a korábban megvásárolt CD-iket mp3 formátumba írják át, a nagy kiadók disztribúciós csatornáit még mindig kizárólag a hagyományos CD-boltok jelentették. Az MP3 forradalom indulásához képest majd fél évtizedet kell várni az első, valóban használható online zenebolt megjelenéséig. Arról sem szabad elfeledkeznünk, míg ezidőtájt már jelentős az online peer csoportokon, illetve a weben keresztül terjedő információk hatása a fogyasztói döntésekre, a piaci szereplők még mindig a broadcast marketinget használják a kereslet ellenőrzésére, befolyásolására. A háttérben mindeközben egyre növekedett az a feszültség, ami a piaci valóság lehetőségei és technológiai fejlődés nyomán egyre erősebb egyéni fogyasztók vágyai, igényei között létrejött. Hogy mekkora is volt ez a feszültség valójában, arra a Napster robbanásszerű sikere alapján lehet következtetni.
Majdnem egy évtized telt el a Napster színre lépése óta, rengeteg idő a kalózkodást kiváltó piaci kudarcok orvoslására. E tanulmány kérdése az, hogy a magyarországi piacokon vajon megszűntek-e azok a kereslet és kínálat között ásító piaci rések, melyek otthont adnak a p2p kalózoknak.
Dobó Mátyás
Meghívott előadó
PPKE-BTK
Cím: Free! - Ingyenes hozzáférés, sikeres üzleti modell
Kulcsszavak: ingyenes zene, online zenehallgatás, üzleti modell, figyelem gazdaság
Absztrakt: Egyre több ingyenes zene hallgatás köré épített szolgáltatással találkozunk a weben, ezeknek a modelleknek egy része önálló műfajjá nőtte ki magát. Az előadás körbejár néhány érdekesebb példát rávilágítva az ingyenesség, a figyelem és üzleti megtérülés közötti alapvető összefüggésekre. Hálózat építő szolgáltatásokba épített API-kon keresztül működő zenei ajánló rendszerek, bloghálózatokat feltérképező új zenei trendeket kereső szolgáltatások, livestream-ben közzétett zenei ajánlatok és ezeket meglovagoló zenekarok hogyan építenek működőképes üzletet egy túlszabályozott környezetben.
Hivatkozások: ilike.com, facebook.com, myspace.com, radioblogclub.com, stb.
Dr. Fehér Katalin PhD
vezető szerkesztő
Akadémiai Kiadó, és
Vendégoktató
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Gulyás István
PhD-hallgató
ELTE, és
Oktatási igazgató
Apple Magyarországi Képviselet
Szakács István
PhD-hallgató
PTE, és
főiskolai adjunktus
Dunaújvárosi Főiskola, Déri János Kommunikációs Intézet
Cím: A walkmantól a (mobil) podcastig
Kulcsszavak: podcasting, mobilitás, web 3.0, digitális megosztottság
Absztrakt: Az előadás funkcionálisan közelíti meg a mobilitás fogalmát a privát zenehordozók/zenelejátszók vonatkozásában. Témája elsősorban a podcast jelenség, ezen belül is a szubjektív és önszerveződő mozzanat műfajteremtése, valamint a megosztó/mediális kommunikációs gesztus. Olyan kérdéskörök kerülnek mérlegre, mint a web 3.0 hatása a zenei médiahordozókra és közösségeikre, a mobilsharing perspektívái, a szabványok mint keretek és zárt kapuk a fejlesztésekben. Az egyes vonatkozó eszközök/műfajok sikereinek vagy kudarcainak miértje a digitális megosztottság jelensége mentén is értelmezhető.
Hivatkozások:
Castells, Manuel (2006). Az identitás hatalma. Az információ kora. Gazdaság, társadalom és kultúra II.
Budapest: Gondolat.
Flew, T. (2005) New Media. Oxford: OUP
McCarty, S. (2005) Spoken Internet to Go: Popularization through Podcasting. In The JALT CALL Journal, Vol.
I, No. 2, 67-74.
Negroponte, N. (2002) Digitális létezés. Budapest: Typotext
Gelegonya Edina
egyetemi hallgató
SZTE–BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék
Cím: Önreprezentáció és önreklám a zenei hálózatokban
Kulcsszavak: MySpace, önreprezentáció, önreklám, remixelhetőség, rizóma, YouTube
Absztrakt: A világháló nem-központos rizomatikus alakzatként érzékelhetőségéhez sokban hozzájárult a Web 2.0-s alkalmazások elterjedése. Megkérdőjeleződtek adó és vevő rögzített pozíciói, felülíródtak a magán és a publikus közti merev határok, így bárki számára lehetőség nyílt a médiareprezentációra és az önreklámra, amihez alkalmas térnek bizonyult a magát mint kommunikációs struktúrát kommunikáló megannyi zene- és videomegosztó portál. Dolgozatomban bemutatom a populárissá válásnak egy eddig ismeretlen mechanizmusát, amely él ugyan a zenei hálózatok nyújtotta előnyökkel, de mert az új médiumok hatására a régiek csak jelenleg kezdik újradefiniálni magukat, az önreklám tétje továbbra is a hagyományosnak nevezett csatornák útba ejtése, például egy lemezszerződés elnyerése. Kitérek ugyanakkor a manovich-i, modularitáson alapuló remixelhetőségnek a közös digitális platform következtében kialakult praxisára, amelyben a médiatartalmak nem lezártak és nem is lezárhatóak, s ennek jegyében tehetjük közzé a neten lejátszási listáinkat, DIY-klipjeinket mint magunk médiareprezentációt.
Tanulmányomban ismertetem a The Moog együttes és Terra Naomi énekesnő hálózati kontextusának abból eredő különbségét, hogy előbbi a MySpace-nek, utóbbi a YouTube-nak köszönheti ismertségét és lemezkiadóját. A differencia megragadható a videomegosztó jelmondata („Broadcast Yourself”) mentén is: míg a MySpace profiljai célirányos portfóliókként olvashatóak, a YouTube tagjai gyakran törekednek pusztán maguk bemutatására és a trash/nem-trash dichotómiát visszautasító, dinamikus keretként elgondolható új kánon nyújtotta népszerűségre. Terra Naomi esete nemcsak azt szemlélteti, hogyan lesz egy YouTube Awards-győztes videóból hivatalos klip, de azt is, miképp válik hivatkozási ponttá mások „Me singing” és „Re:” kategóriába tartozó felvételei számára – alátámasztandó, hogy az új kulturális tudás birtokában bárki megszerezheti a neki járó warholi tizenöt percet.
Hivatkozások:
Benjamin, W.: A műalkotás a technikai reprodukálhatóság korában. Internetes lelőhely:
http://aura.c3.hu/walter_benjamin.html.
Castells, M.: A valóság virtuális kultúrája. In: Hatalom a mobiltömegek kezében. Szerk. Halácsy P. – Vályi G. –
B. Wellman. Budapest 2007. 11–28.
van Dijk, J.: A hálózati társadalom – Az új média társadalmi vonatkozásai. In: Hatalom a mobiltömegek
kezében. Szerk. Halácsy P. – Vályi G. – B. Wellman. Budapest 2007. 29–64.
Deleuze,G. – Guattari, F.: Rizóma. In: EX Symposion. 1995/15–16 (Fű-Fa). 1–17.
Flusser, V.: A technikai képek mindensége felé. Internetes lelőhely:
http://www.artpool.hu/Flusser/flusser.html#kepek.
Havasréti J.: Alternatív regiszterek. Budapest 2006.
Manovich, L.: Principles of New Media. Internetes lelőhely: http://www.mediamatic.net/article-5971-en.html.
Manovich, L.: Remixelhetőség. In: Hatalom a mobiltömegek kezében. Szerk. Halácsy P. – Vályi G. – B.
Wellman. Budapest 2007. 79–90.
Gyulai Attila
PhD-hallgató
ELTE-ÁJK, Politikatudományi Intézet, és
Igazgatóhelyettes,
Political Capital Institute
Cím: Black Metal ist Krieg
Kulcsszavak: black metal, politika, diszkurzív elmélet, határkonstrukció
Absztrakt: Thomas Mann Doktor Faustus című regényének központi témája a zene kifejező ereje, „zene és szó szövetsége” a háború kontextusában és a háború állapotában. A lelkét az ördögnek eladó zeneszerző alkotása, az Apocalypsis cum figuris, amellett, hogy a hanyatlásról szól, zenei eszközeiben maga törekszik létrehozni a hanyatlás folyamatát. Felvetődik, hogy a zenei eszközök és formák önmagukban képesek létrehozni a politikát konstruáló határokat, valamint a határok mentén létrejött, egymással szembenálló pozíciókat. Az identitását az 1990-es években stabilizáló black metal műfaja – nyilvánvaló külsődleges jegyei (kép, szöveg) mellett – ugyancsak eszközeiben hordozza a politikai határteremtés lehetőségét. Hagyomány, örök értékek, elitizmus és gyűlölet jelenik meg a black metal politikájában, amely alapvetően hanyatlástörténetként lép fel. A szimbólumok, a történelem és a háború politikájaként így felfogott művészet számára a politika azonban nem a mindennapi vitákba való beavatkozást célozza meg, hanem új politikai határok kijelölését, a politika határainak átrajzolását. Mintha azt mondaná: a politika határai álhatárok, a konfliktus egészen máshol van, mert a mindennapoknál „mélyebb”: vallási, ontológiai, zenei, nyelvi. Közelebbről nézve a black metal és a politika kapcsolata azonban lényegesen összetettebb, mint ahogyan ez a kifejezett vizsgálatáról szóló tanulmányokban megjelenik. Maga a kifejezés lehetősége az a pont, ahol a politikai határteremtés kérdése valójában felmerül, és ezen a ponton már elveszti értelmét az a megkülönböztetés, amely a zenei eszközök és a külsődleges jegyek között húzódik. Az igazán érdekes pont pedig az, amikor a black metal és a háború azonosítása nem csupán a műfajt más műfajokkal szembeállító ideológiát hozza létre, hanem magán a műfajon belül felveti a politikai határok kialakulásának lehetőségét: a post-black metal ellen-ideológia, amely összekapcsolja, és így egyszerre bontja fel elődjének tematikai és zenei szerkezetét.
Havadi Gergő
Szociológus, PhD-hallgató, posztdok-kutató
ELTE TáTK Szociológia és Freie Universität, Berlin
Cím: A jazz Magyarországon és hatása a szocializmus korának társadalmára. „Individualista, tradicionalista vagy forradalmár emberek? Magyar Jazz alkalmazkodása és önállósága a szocializmusban.” - Társadalom és mentalitástörténeti kutatás
Kulcsszavak: jazz, szocializmus, középosztály
Absztrakt: A kutatásom célja, hogy társadalomtörténeti források, módszerek segítségével leírja (megértse) a II. Világháború utáni magyarországi jazz-kultúrát, annak közönségét, a jazz-klubélet tereit, azok funkcióját mindennapi emberek életében betöltött szerepét, illetve egyes irányzatainak a hivatalos kultúrához való viszonyát. Ezen belül középosztályi elméletekhez kapcsolódóan a zenék, hanghordozók terjedésének és cseréjének lehetőségeit is vizsgálom, például itthon nem kapható külföldi, főként amerikai lemezek beszerzési lehetőségeit.
Ilg Barbara
PhD-hallgató
Pécsi Tudományegyetem, Nyelvészeti program, Kommunikáció Doktori Iskola, és
tanársegéd
Illyés Gyula Főiskola, Kommunikáció Tanszék, Szekszárd
Cím: Punk, Rock, Easy Rider(s)- A klasszikusnak számító zenei szubkultúrák és életstílus továbbélése egy helyi motoros közösségben.
Kulcsszavak: punk, rock, deviancia, közösség, többségi társadalom, neo-törzsek, életstílus.
Absztrakt: A chicagói iskola képviselői (Cohen, 1955;Becker, 1963 ) a fiatalkorúak csoportba szerveződését a deviancia különböző dimenziói mentén vizsgálták, ugyanakkor számos olyan kérdést is felvetettek, amelyek a modern és a poszmodern “szub” ill. “klubkultúra” kutatás meghatározói. (Hitelesség a szubkultúra tagjai közt, viszonyuk a piaci nyomáshoz és a többségi társadalomhoz. Kacsuk, 2005. ) A különböző “poszt”-elméletek azonban a közösség szervező erőt már nem a társadalmi státuszhoz vagy a városnegyed-struktúrához kapcsolódva határozzák meg, hanem sokkal inkább az egyes stílusirányzatok jellemző fogyasztói magatartást vizsgálják, amelyekben a zenei ízlés kiemeltebb szerephez jut. Sőt, a posztmodern elméletekhez hűen “utazó identitásról” (Baumann, 1997) és a “stílusok áruházáról” (Polhemus, 1997) vagy egy bizonyos életstílusról (Bennett, 2005) beszélnek. Módszerük pedig annyiban új, hogy az egyes szerzők maguk is tagjai egy-egy szubkultúrának, így módjukban áll a különböző csoportokat belülről, a kultúra részeseiként is megfigyelni. (Muggleton, Bennett, Hodkinson, 2005) Vannak azonban olyan, talán klasszikusnak számító zenei szubkultúrák, amelyek a mai klubkultúrában már idejétmúltnak (vagy cikinek) számítanak, mint például a rock vagy a punk. Ugyanakkor ezek összefonódása egyfajta “életstílussal”, a motorozással, a jelenkori magyar társadalomban felértékelődnek. Kutatásomban egy helyi (Pilisi Motoros Egyesület) motoros közösség fejlődésén keresztül szeretném bemutatni, hogy a kezdetben a többségi társadalom által deviánsnak címkézett csoport hogyan vált egy város elismert tagjává. Az Egyesület motoros talákozókat szervez, amelyeken a koncertfellépők (Beatrice, Pmobil, Tűzkerék, Kárpátia, Rocky Rockcats, stb) elsősorban a városnak és környékének a lakosságát mozgatják meg. Másrészről a rock mellett a különböző punk zenekarok is teret kaptak a rendezvényeken, amelyről az egyik alapító tag így nyilatkozott: “A motorosok fasza gyerekek, szeretjük a rockkereket és a punkokat is!” A motoros közösség időbeli fejlődési stádiumainak leírását a fentebb említett szociológiai iskolák elméletei tükrében kísérlem meg, különös figyelmet szentelve a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években kialakult magyar rock és punk zenével való kapcsolatukra. Ebben a vonatkozásban dolgozatom egy másik kérdése az is, hogy a többségi társadalom (jelen esetben a város és környéke) számára miért válik vonzóvá ennek a három napnak a során a koncertek látogatása. Valóban csak a rítus idejére válik-e a város lakossága neo-törzzsé? Kutatási módszerem a résztvevő megfigyelés, valamint interjúk készítése az egyesület tagjaival és a város lakóival.
Hivatkozások:
Baumann, Zygmunt (1997): Modernség és ambivalencia. In: Feischmidt Margit (szerk): Multikulturalizmus,
Budapest, Osiris, 47-60.
Hall, Stuart (1997): A kulturális identitásról. In. Feischmidt Margit (szerk): Multikulturalizmus, Budapest,
Osiris, 60-85.
Kacsuk Zoltán (szerk.) (2005): Szubkultúrakutatás? in. Replika/ 53.
Havasréti József (2006): Alternatív regiszterek: a kulturális ellenállás formái a magyar neoavantgardban. Bp.
Typotex.
Kovács Balázs
PhD-hallgató
ELTE-BTK Esztétika PhD program, PTE-MK Mediális Művészetek Intézete
Cím: Hanghálózatok - a Mediális Művészetek Intézete pécsi stúdiója nyomán
Absztrakt: Az analóg csatornákon túllépő, speciális feladatokat ellátó digitális hanghálózatok kialakításának igénye akkor merült fel az intézetben, amikor a Kitchen Budapest egyik, a szerző által kezdeményezett projektjének előkészítése félbemaradt, ugyanakkor egyéni felajánlásból egy linux alapú médiaszervert helyezhettünk üzembe. A "Múmia" elnevezésű hardver az alapfunkciók mellett jelenleg shoutcast, icecast2 valamint flosc (flash-open sound control átjáró) kiszolgálókat futtat, és nemcsak a hanghálózat gerincét adja, hanem a tervek szerint otthona lesz majd több újmédia-művészeti kezdeményezésnek is. A digitális hanghálózat feladata többszintű. Egyrészt olyan általános szükségleteket elégít ki, mint a jeltovábbítás a meglévő analóg kábeleknél jobb minőségben vagy az analóg keverő távoli kezelése, többcsatornás megszólalás felügyelete; másrészt új lehetőségeket és vele új igényeket teremt. Célunk az, hogy egy olyan rendszert hozzunk létre, amelynek minden tagja bármely, a hálózatban résztvevő jelforrást manipulálni képes, és ezzel – egy hagyományos keverő működésével ellentétben – felcserélhető a hangforrás és a végeredmény, ugyanakkor a decentrált jelleg miatt a hangzó produktum helyett a kommunikáció peer-to-peer jellege kerülne előtérbe.
A cikk első fele a jelenleg használt hálózati hangtovábbító eszközöket (netjack alkalmazás, netsend/netreceive objektumok) ismerteti, és felvázolja a célkitűzés megvalósításához szükséges egyéb fejlesztéseket. Ezt követően néhány lehetséges online művészeti koncepciót vázolok fel, mely a hang diszkurzív jellegére szeretne rávilágítani.
L. Varga Péter
Phd-hallgató
PTE BTK
Cím: A kultuszképzés alakzatai – ideológiai konstrukciók és a szerző mint metalepszis (?)
Absztrakt: Tanulmányomban azt vizsgálom, hogy az internetes kommunikáció mennyiben alakította – ha alakította – a zenekritika nyelvének ideológiai aspektusait. A metálzenei kultúra norma- és identitásképző retorikájának olyan „hatalmi” bázisai, mint a nagyobb folyóiratok és az ebben „instanciaként” közölt kritikai állítások, interjúszövegek és más írások súlypont-eltolódását szem előtt tartva olyan lemezkritikákat vizsgálok, amelyek a hálózati megjelenésnek köszönhetően gyorsabbnak, nyitottabbnak, rugalmasabbnak tekinthetők, ugyanakkor úgy teszik plasztikussá a kritikai normaképzést, hogy a „hatalmi szubjektumtól” megfosztott beszéd föloldódik a személytelen, így „hatalmi” bázisát veszített diskurzusban. Számon tarthatók-e ezt követően is ideológiaalakító tényezőkként? Van-e tétje a liberálisan megsokszorozott, de voltaképp alig kontrollált véleményalkotásnak? Létezik-e tekintélyelv a hálózat területén, vagy az itt formálódó kritikai norma semlegesítette a szerző metalepszisének és a publikáció intézményének normaképző szerepét? A kultikusan fontosnak tekintett Slayer zenekar legutóbbi lemezének recepcióján keresztül vizsgálom a fentebbi kérdéseket.
Patakfalvi Czirják Ágnes
Ma- hallgató
Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Szociológia és Szociális Munkásképző Kar, Komplex Kultúra Kutatás Mesteri program, Kolozsvár
Cím: Sounds of Cluj
Kulcsszavak: színtér, zenei irányzatok, csoporton belüli rétegzettség, beavatottság, hitelesség
Absztrakt: A drum and bass mint zenei műfaj bárhol a világon hozzáférhető, elterjedt, bizonyos szempontból a tágan értelmezett populáris zene részévé vált. Egyes országokban ezek a szcénák már kikoptak a „figyelem középpontjából”, esetleg „aranykorukat” élik, más esetben a popularizálódással „küzdenek”. A romániai szcénákra leginkább a második és a harmadik verzió összefonódása jellemző.
A tanulmányomban megpróbáltam a lokális jelenségeket körülírni, „boncolgatni”. Azokra a kérdésekre került a hangsúly, amelyek valószínűleg minden ilyen típusú szubkultúrában léteznek, vagy amelyekkel kapcsolatban felmerülhetnek, mégis egy-egy színtérhez kapcsolódva „más-más alakot öltenek”. Ezek közül a kérdések közül több fontosabb jelenségre tértem ki, de ami a fő célt jelentette, az volt, hogy a helyi színtér rétegzettségét, valamint az azt meghatározó elemeket körbejárjam.
Pulay Gergő
Phd-hallgató
Közép-Európai Egyetem, Szociológia és Szociálantropológia Tanszék
Cím: Világzene vagy balkáni populáris kultúra: az elismerés és kirekesztés szimbolikus formái
Kulcsszavak: roma/cigány, világzene/word music, posztszocializmus és populáris kultúra, Románia, etnográfia, marginalitás, kulturális termelés és piacok, elismerés, szubverzió,
Absztrakt: A világzene fogalmát ma egyesek a zenei és kulturális másság gyűjtőkategóriájának tekintik, mások a „kevert” vagy „hibridizált” zenei termékek előállítására irányuló új keletű piaci tendenciával azonosítják. Bármi is legyen az éppen használatos definíció, az elmúlt két évtized tapasztalatai szerint a világzene minden eddiginél hatékonyabb eszközöket és médiumokat biztosít a kisebbségi vagy marginalizált helyzetű kultúrákból, különböző félig vagy egészen periférikus térségekből származó kifejezésformák elismerésre, emancipációjára és piaci integrációjára. Mindez egy olyan világban történik, ahol a jelek szerint a földrajzi és kulturális távolságok egyre könnyebben áthidalhatóak és a legkülönbözőbb másságok látszólag közvetlenül hozzáférhetőek számunkra. Nem meglepő, hogy az elmúlt években a világzene egyike lett azoknak a jelenségeknek, melyekre antropológusok vagy a kultúra más szakértői azért hivatkoznak, hogy mondjanak valamit a „kulturális különbségek tértől való eloldódásáról”, vagy egyszerűbben szólva arról, hogy mit jelent és hogyan történik a globalizáció. A világzene fogalmának, és a körülötte szerveződő piaci mechanizmusoknak a megértése ezért kulcsfontosságú lehet, amikor a Nyugat és a „világ többi része” közötti kulturális kapcsolatok mai változásait igyekszünk felmérni. A válaszadáshoz olyan perspektíva szükséges, mely a zenét – a szűken vett zenetudományi megközelítéssel szemben – elsősorban társadalmi gyakorlatnak, illetve folyamatnak tekinti, amely a művészi vagy puszta élvezeti értékén túl tartós elkötelezettségek kialakításához járul hozzá, így eltérő tartalmú identitáspolitikákat képes közvetíteni.
A világzene kategóriájának megalkotása ugyanakkor nyilvánvalóan hatalmi viszonyokra épül azok között, akik kategorizálnak, és akiket általa kategorizálnak. Ez azt jelenti, hogy a világzene nem létezik mint olyan műfaj, melyet bármiféle belső vagy stilisztikai egység jellemezne. Az egyedüli közös vonás, mely az adott címke alatt árusított illetve fogyasztott termékeket összeköti, hogy közeli kapcsolatban állnak a világ egy vagy több térségével vagy lokális kultúrájával, ezért a nyugati populáris kultúra főáramától különbözőként ismerhetőek fel. A világzene kategóriájának hátterében tehát azt az előfeltevést találjuk, hogy a centrumokon kívülről származó zenei produkciók elsődlegesen nem valamilyen sajátos kifejezésformával vagy stílussal azonosíthatóak, hanem azzal a hellyel, lokalitással, ahonnan származnak: ez pedig nem más, mint „a világ többi része”. A világzene műfajok, stílusok vagy hangszeres megoldások helyett helyeket és azok történelmeit kínálja fogyasztásra, vagyis arra bíztat, hogy ismerkedjünk meg más kultúrákkal, kerüljünk közelebb ahhoz, ahogyan a világ más pontjain élő emberek élnek, mulatnak vagy gyászolnak.
A világzene etnográfiai kutatásának újabb hulláma – túllépve a kilencvenes évek „emancipációt” és „imperializmust” szembeállító, így szükségképpen sarkító megközelítésein – a stílusok, zenei termékek és előadók sajátos röppályáit vizsgálja; vagyis azokat a folyamatokat, melyek révén zenei formák vagy termékek a helyüket változtatva maguk is átalakulnak, így elárulhatnak valamit azokról a kontextusokról is, melyekben fogyasztják, használják vagy átalakítják őket. Martin Stokes például a globális homogenizáció és a lokális sokféleség egydimenziós megkülönböztetésével szemben az eltérő hibridizációs stratégiákat hangsúlyozza, melyeket egyaránt kezdeményezhetnek „felülről” vagy „alulról”, fejlődésük párhuzamos, miközben nem biztos, hogy csupán a zenei formák különböztetik meg őket. Az egyes hibridizációs stratégiák tehát a befolyás, hatalom és presztízs tekintetében egyenlőtlen pozíciókról árulkodnak
Kétségtelen, hogy ma a világzene az egyik legfőbb csatorna, ahol „a másság megértésével”, vagy a „hibriditás elismerésével” kapcsolatos elképzelések közhasználatba kerülnek, így csupán a fogyasztás által elsajátítható szimbolikus javakká válnak. Ennek a folyamatnak egyik legfőbb vonása a világzene mediatizált karakterével függ össze, másként mondva azzal a feltételezéssel, hogy a világzene címkéje alatt árusított termékek és társadalmi hátterük, lokalitásaik között közvetlen kapcsolat van. A világzene egyik paradoxona viszont éppen az, hogy miközben a fogalom alá sorolt termékek mindig bizonyos helyekhez, kultúrákhoz és történelmekhez kapcsolva kerülnek piacra, ugyanezeket a produkciókat „származási helyükön” gyakran nem ismerik (el), vagy nagyarányú közönnyel fogadják. Ennek egyik lehetséges következménye a megosztott piacok kialakulása, melynek során a „küldő térségben” elérhető vagy népszerű; és az azonos térségek emblémájával globálisan terjesztett zenei termékek köre egymást kölcsönösen kizáró kategóriává válnak.
Az elmúlt évtizedben Kelet-Európa számos országban lehettünk tanúi megosztott piacok kialakulásának a populáris kultúra termelésében. A világzene rajongóinak tájékozódását segítő átfogó munkák közül az egyik legfőbb a Rough Guide to World Music című könyvsorozat, mely ismerteti a kategória összes fontosabb stílusát és előadóját. A világ népeit és kultúráit bemutató enciklopédikus munkáknak ez a sajátos reinkarnációja Romániára vonatkozó fejezetében a következőket írja: „A hagyományos zene ma is virágzik Románia-szerte – talán jobban, mint bárhol másutt Európában. Az ország elszigeteltsége és szinte középkori életstílusa megőrizte a hagyományokat, melyeket másutt a modernizáció már kiforgatott létezésükből.” Amikor a szerző „középkori életstílusról” és a hagyományos zene máig tartó virágzásáról ír, nyilvánvalóan a Taraf de Haïdouks-ra gondol, mely az elmúlt másfél évtizedben „a világ elsőszámú balkáni cigányzenekaraként” Románia legfőbb kulturális exportcikke volt. Erről azonban a küldő országban élők túlnyomó többsége mit sem tudott. Az idézetben említett Taraf de Haidouks, vagy a Fanfare Ciocarlia világsikere szorosan összefügg a kelet-európai átmenettel, mely lehetővé tette a térség beillesztését a populáris kultúra termelésének és fogyasztásának globális hálózataiba. A Romániából származó – és a világzenei mezőben többnyire cigányként reprezentált – előadók nemzetközi sikere továbbá azoknak a kortárs politikai diskurzusoknak a fényében értékelhető, melyek a Kelet-Európában élő cigányok problémáit elsősorban a „kultúra” és az „identitás” fogalmainak segítségével igyekeznek kezelni, illetve a nem-cigányok számára hozzáférhetővé, értelmezhetővé tenni.
A világzene címkéje alatt befutott romániai előadókkal kapcsolatos nyugat-európai diskurzusok – mindenekelőtt a zenei sajtó – egyik legfőbb dilemmája ennek megfelelően az lett, hogy Romániában vajon miért maradnak ismeretlenek a világ nyugati részén élőket magával ragadó zenekarok? Az, hogy egy efféle kérdés miért megkerülhetetlennek, nem független a világzenei mezőnek attól a sajátosságától, mely a forgalomba kerülő termékeket adott lokalitásokról szóló képzetekhez kapcsolja, eredetiségüket pedig – az előadók személyén és a zenei tartalmon túl – ezzel hitelesíti. A világzene körül folyó diskurzusokban Románia a rendszerváltás után újraéledő nacionalizmus és kölcsönön gyűlölet által jellemzett Kelet-Európának a megtestesítője, amely a kilencvenes évek számos nyugati társadalomkutatóját is foglalkoztatta. A válasz ennek megfelelően mindenkor a Kelet-Európában, és azon belül Romániában élénk rasszizmust tekinti kiindulópontnak, mely még a nemzetközi elismerést szerzett előadók, a roma kultúra értékei kapcsán sem képes különbséget tenni.
A fenti példa kapcsán a világzene diskurzusainak kritikájához – és tágabban a kortárs populáris kultúra globális és lokális kereteinek értelmezéséhez – kiindulópontot jelenthet a posztszocialista Kelet-Európa országaiban kialakult és sikeressé vált hibrid zenei irányzatok és szubkultúrák – mint a turbo-folk (Szerbia), manele (Románia) vagy chalga (Bulgária) – kutatása. Ezekre a műfajokra általánosságban a hagyományos balkáni vagy török zenei formák elektronizálása és nyugati mintákkal való ötvözése jellemző, továbbá az, hogy e műfajok címkéi alatt az elmúlt években számos cigány előadót vált sikeressé – jórészt anélkül, hogy kizárólag etnikailag meghatározott szerepekben jelentek volna meg. A manelével kapcsolatos diskurzusok esetleges kódolt rasszizmusa, a műfajt hibrid vonásai miatt „szennyezettként”, vagy „alacsony kultúraként” kategorizáló vélemények ellenére annak sem hallgatóit, sem előadóit, sem pedig formai vonásait nem lehet etnikailag homogén címkék alá sorolni. Miközben a manele Románián belül eredményesen konkurált a globálisan terjesztett popzene termékeivel, az Nyugat-Európában élő román migránsok körében a kibocsátó országgal fenntartott kapcsolatok eszközekévé és szimbólumává vált, így a kulturális termelés transznacionális hálózataiba is bekerült. Továbbá, ahogyan arra David Malvinni felfigyelt, a manele tele van változó trendekkel, elektronikával, a hip-hop, a török popzene, a flamenco ritmusaival vagy az ezekre tett utalásokkal. Paradox módon tehát sokkal inkább megfelel a világzene hibriditásra épülő meghatározásának, mint a Taraf de Haïdouks, és mások által feldolgozott és a világzenei piacon nemzetközi sikerre vitt balladák és falusi táncdallamok.
Kutatásom – a fent ismertetett romániai példa kapcsán – azoknak a mechanizmusoknak az elemzésére vállalkozik, melynek során a zenei formák és kifejezésmódok reprezentációja és kategorizálása hozzájárul a „mainstream” és az „underground” fogalmainak újraalkotásához. Hipotézisem szerint ezek a kategorizációs folyamatok – a sokféleség vagy hibriditás különböző koncepcióira építve – fenntartják azt a határt, mely a populáris kultúra termelésében a nyugati zenei piacokat és központokat elválasztja, ill. egyenlőtlen viszonyba helyezi a félig vagy egészen perifériális térségekkel.
Székely Levente
PhD-hallgató
BME-ITTK; BCE Szociológia doktori iskola
Cím: A médiafogyasztás (át)alakulása az ezredfordulótól napjainkig
Kulcsszavak: médiafogyasztás, zenehallgatás, statisztika, World Internet Project
Absztrakt: Az előadás a médiafogyasztás alakulását kívánja áttekinteni az ezredfordulótól napjainkig, különös tekintettel a zenehallgatási szokások változására. Az előadás nagyrészt a World Internet Project adataira épül.
A World Internet Project (WIP) az internet társadalmi hatásainak vizsgálatára szerveződött széleskörű nemzetközi kutatási program, amelyet 1999-ben indítottak az Egyesült Államokban. Magyarország 2001 óta vesz részt a WIP projektben, a közreműködő intézmények a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetemen működő Információs Társadalom- és Trendkutató Központ (BME-ITTK) mellett az Információs Társadalom- és Hálózatkutató Központ (ITHAKA), valamint a TÁRKI Társadalomkutatási Zrt.
A WIP adta lehetőségeket kihasználva ti., hogy mélyebb értelmezéseket tesz lehetővé, mint a hagyományos egyszeri-eseti vizsgálatok, alkalmas arra, hogy a médiafogyasztást részletesen megvizsgálhassuk. A vizsgálat nevével ellentétben nem pusztán az internetezőket veszi célba, hanem kiterjed az internetet nem használó személyekre is, ebből adódóan megfigyelhetőek a különbségek a hálózat tagjai és az internetre még nem csatlakozott népesség között. Azaz válaszokat kaphatunk, hogy milyen zenehallgatásbeli különbségek vannak (és azok, hogyan változtak az évek folyamán) az internetezők és az internettől távolmaradók között.
Hivatkozások:
A digitális jövő térképe – Gyorsjelentés a World Internet Project 2007. évi magyarországi kutatásának
eredményeiről ITHAKA, 2007
A digitális jövő térképe – Gyorsjelentés a World Internet Project 2006. évi magyarországi kutatásának
eredményeiről ITHAKA, 2006
Rab Árpád – Székely Levente: Változó ifjúság az információs társadalomban (Ifjúságsegítés – Probléma vagy
lehetőség az ifjúság /Nagy Ádám szerk./ Belvedere – Palócvilág – Új Mandátum, Budapest – Szeged, 2007)
Székely Levente: A jövő médiafogyasztói (in: Új Ifjúsági Szemle, 5. évf. 1. szám, 2007)
Székely Levente: Másvilág – Fiatalok az információs társadalomban (in: Új Ifjúsági Szemle, 4. éfv. 3. szám,
2006)
Pintér Róbert – Székely Levente: Bezzeg a mai fiatalok – a tizenéves korosztály médiafogyasztása a többségi
társadalom tükrében (in: Internet.hu A magyar társadalom digitális gyorsfényképe 3., 2006)
Szervác Attila
Zeneszerző
Cím: Szabad zenei közösségek és hálózatok
Kulcsszavak: szabad zene zenei közösség hálózatok szerzői jog másolás copyright licenc átdolgozás remix verseny nyílt szabvány wiki GPL CC
Absztrakt: A hálózat és általában a technika lehetővé teszi a zene azonnali, lényegében semmilyen költséggel nem járó rögzítését, feldolgozását (akár listákba rendezését), megosztását. Ez a lehetőség szabad zenei közösségek létrejöttéhez és egy szabadabb kulturális verseny felerősödéséhez vezethet, a szabad zene terjedésének azonban több feltétele van, a legfontosabbak: Szerzői jog: a művek (természetükből adódóan remixek) könnyen kisajátíthatók, ezért rendkívül fontos a szerzői jogi bejegyzés és a szabad licensz. Szabad formátum: szabad felhasználói közösség létrejöttéhez feltétlenül szükséges, hogy a művek jó minőségű, szabad, nyílt formátumban legyenek elérhetők. Ezt sok tényező fenyegeti. Szabad közösségi tér: Adottak legyenek azon feltételek, melyekkel a hálózaton szabadon és könnyen létrehozhatók a közösségi terek. Az előadás ezeket a lehetőségeket tárgyalja, bemutat a szabad zene terén már működő közösségeket és olyanokat, amelyek még nem működnek, a nehézségek alatt állókat és a sikereseket, megpróbál pár folyamatra rámutatni.
Hivatkozások:
http://mutopiaproject.org
http://creativecommons.org/
http://szabadon.blog.hu/2007/10/21/
https://kelt.mokk.bme.hu/lists/mailman/listinfo/cc-hungary
http://zene.on-wiki-net
Tófalvy Tamás
PhD-hallgató
Institut Nicod (EHESS-ENS-CNRS) Paris és
BME GTK, Budapest
Cím: Hangok és közösségek: Az extrém zenei műfajok és identitások kritikai kultúrakutatásának lehetőségei az online közösségek korában
Kulcsszavak: Extrém műfajok, hardcore, metal, online közösségek, web 2.0
Absztrakt: „Kit érdekelnek még manapság a hagyományos zenekari honlapok? Mindenki a MySpace-es profilokat látogatja” – áll a 2007 augusztusi bejegyzés még 2008 márciusában is a legfrissebbként a Terror nevű hardcore zenekar „hagyományos” honlapján, jelezve hogy az együttes szintén a MySpace online közösségi portálon való kommunikációt választotta. A példa korántsem egyedi a globális extrém zenei színtéren: egyre több zenekar és független kiadó dönt úgy, hogy engedve a változó időknek és zenefogyasztási igényeknek, a gyűjtőnéven web 2.0-ásnak nevezett kommunikációs és disztribúciós eszközökkel jelenik meg az interneten. Aminek közvetlen következményeként – hasonlóan a mainstream médiában jóval nagyobb nyilvánosságot kapó populáris zenei kezdeményezésekhez - egyre több legálisan meghallgatható vagy letölthető zene kerül fel a zenei közösségi oldalakra vagy online rádiókra. Azonban ez csak az egyik, bár kétségkívül leglátványosabb oldala annak a radikális változási folyamatnak, melyben nem csak a zenedisztribúció és zenehallgatás módjai változtak meg, hanem a zenei műfajok alakulásának dinamizmusa és így a zenei preferenciák, közösségek és identitások formálódásának mintázatai is. De mit is jelentenek pontosan a változó fogyasztói szokások? Mi a különbség a zenehallgatás és -forgalmazás offline és online, valamint online közösségi módjai között, és milyen változások mentek végbe e téren az utóbbi néhány évben, és ez miért lehet érdekes a kritikai kultúrakutatás számára? Előadásomban főként ezeket a kérdéseket szeretném körbejárni, az extrém zenei műfajok, identitások és közösségek változó kommunikációs alakzataira koncentrálva
Vályi Gábor
BME GTK MOKK
Egyetemi tanársegéd
Cím: Lemeztúrás az internet után
Ma már nem szorul külön igazolásra hogy a zene digitálizációja, a nagy sávszélességű hálózati disztribúciós infrastruktúra, az erre épülő szoftveres és webes alapú zene-megosztó, -manipulációs és -lejátszó megoldások radikális változásokat hoztak magukkal a népszerű zene készítésének, terjesztésének, népszerűsítésének, kanonizációjának, kritikájának és fogyasztásának területén, továbbá a zenéhez kapcsolódó tágabb iparági kontextus - üzleti modellek, kiadói portfólió építési stratégiák, zenei projektek menedzselése, zenei termékek életciklusai - átalakulása is közhelynek számít. E változások megértése évek óta a népszerű zene tudományos és iparági, alkalmazott kutatásának központjában áll, s leggyakrabban a zene fizikai hanghordozókhoz kötött évszázada után formálódó új paradigmájára vonatkozó kérdéseket és predikciókat fogalmaz meg. A „zene jövőjével” foglalkozó diskurzusban kevés figyelem összpontosul azonban arra , hogy a „digitális, hálózati forradalom” hogyan hat a korábban forgalomba hozott hanghordozók másodlagos piacokon, illetve a gyűjtői közösségekben máig zajló körforgására és értelmezésére, azaz a zenei múlt közösségi feldolgozására, kanonizációjára és megőrzésére (Straw, 2007), a globális, on-line piacterek megjelenésével a korábban erősen helyhez kötött hanghordozó-repertoárokhoz kötött lokális zenei hagyományok átalakulására (Raine, 2008), vagy a helyi zenei szcénák fontos találkozóhelyeinek számító hanglemezboltok megfogyatkozására, az információ-csere, zenei felfedezés és ízlésformálás medializálódására, azaz a közvetlen személyes kapcsolatok világából történő kiemelésére (Petit, 2008).
Tanulmányomban e meglehetősen szűk szakirodalomból kiindulva vizsgálom a lemeztúró -crate digging - szcénában végzett multi-lokális kutatáson keresztül, hogy hogyan használják e hip hop hagyományhoz kötődő (bakelit) hanglemez gyűjtők az internetet mint a lemezek másodlagos kereskedelmét lehetővé tevő, illetve a zenéhez kapcsolódó információk áramlását, a közösségi kommunikációt és új személyes kapcsolatok kialakulását egyaránt elősegítő technológiák csomagját, s az on-line eszközök hogyan kapcsolódnak a szcéna „hagyományos” niche- és mikromédia (Thornton, 1996) eszköztárához.
A vizsgálat e közvetítő közeg konkrét egyes főbb csatornáinak, használati módjainak és az ezekkel kapcsolatos gyűjtői vélekedések leírásán keresztül két főbb, egymásnak feszülő tendenciát mutat be. Egyrészt azt, ahogy az internet participatív közeg, amely elősegíti az egyes, marginális ízlésvilágok kánonjainak, értelmezési kereteinek és az ezekhez kapcsolódó kollektív értékek és játékszabályok kollektív artikulációját, kikristályosítását és formálását, illetve az e korábban személyes kapcsolatokhoz kötött tudások és helyhez kötött lemezek nyilvános hozzáférhetőségén keresztül a szcénába való bekapcsolódást. Másrészt azt, hogy e korábban a szcéna kulturális tőkeként funkcionáló bennfentes ismeretek és nehezen beszerezhető, presztízs értékű lemezek könnyű elérhetőségét, illetve személyes kapcsolatokból történő kiemelését milyen fenyegetésként, felhígulásként, értékvesztésként élik meg az e mediális környezet kialakulás előtt szocializálódott gyűjtők. Amellett érvelek majd, hogy a szcéna résztvevői számára az internet megjelenése nem a kibővüléssel együtt járó kommercializáció vagy a szcénán kívüli vállalkozók inkorporációs törekvései (Hebdige, 1979/1988) miatt ambivalens: a feszültség gyökere a szcénán belőli információ átadás és tanulás korábbi, személyes kapcsolatokhoz kötődő modelljének felborulása, illetve a kánon megszilárdulásával az egyéni zenei felfedezés, értelmezés és értékteremtés lehetőségeinek beszűkülése.
Hebdige, Dick (1979/1988) Subculture - The Meaning of Style, London and New York: Routledge.
Petit, Emma (2008) Old, Rare, New. The Independet Record Shop, London: Black Dog.
Raine, Emily (2008) Records of Montreal Musical History and eBay. The Case of the Vanishing Vinyl. Memory
as Medium: Experience, Exchange, Representation” 3rd Annual Conference of the Communication Graduate Caucus Ottawa, School of Journalism and Communication, Carleton University.
Straw, Will (2007) Embedded memories. IN Acland, Charles (Ed.) Residual media. Minnesota: University of
Minnesota Press, p. 3-15.
Thornton, Sarah (1996) Club Cultures. Music, Media and Subcultural Capital, Hanover and London: Wesleyan
University Press.
Vitos Botond
egyetemi hallgató
ELTE-TÁTK kulturális antropológia
Cím: DemenCZia. Rituális bolondokháza a csehországi psytrance partikon
Absztrakt: Míg a globális psytrance színterek ideológiai diskurzusai nemritkán a politika (aktivizmus) vagy a karma (keleti vallások) univerzális narratíváival szövődnek össze, a csehországi psytrance közösség esztétikai hedonizmusát elsősorban a pszichedelikus humor teszi termékennyé. Ez a drog-indukált lokális jellegzetesség a színtér metaforikus bolondokházájában artikulálódik, magára az élményre pedig a demencia (cseh nyelven: demence) néven hivatkoznak a résztvevők. A cikk első két részében a pszichedelikus demencia-jelenség átfogó szimbolikus elemzésére kerül sor: a nyelvi vetületét irányító nonszensz törvényszerűségek, valamint a demencia és a kulturális rendszerek viszonyainak feltárása után a jelenséget a parti azon rituális kontextusán belül tárgyalom, ami a hétköznapi kulturális rendszerek anomáliáival való pozitív konfrontációt teszi lehetővé. A dementív tudatállapot túlhajtott szimulációja a világot önmaga bizonytalan hiperillúziójába fordítja - a pszichedelikus utazás végtelen tükörlabirintusa állandó jelleggel torzképek szimulált torzképeit generálja és oszlatja fel. A harmadik rész a parti és főként a központi táncrítus által hordozott esztétikai minőségeket vizsgálja. Részben a bahtyini groteszk esztétikájából származtathatóan, az itt felszabaduló kategória a kifordított fenségesé. Míg a fenséges szituáció egy ábrázolhatatlan, de konceptualizálható, a létfenntartást fenyegető entitás pozitív szembesülésével jár (Lyotard), a táncrítus bolondokházája (a megérthetetlen Másik eljátszásával) a felfoghatatlan ábrázolásának lehetetlen kísérletét valósítja meg.
