Az online elérhető, végtelen zeneválaszték átírta a zenebiznisz szabályait: de milyenek lehetnek a jövő zenehallgatói abban a korban, amikor minden eddig megszületett zene egy pillanat alatt elérhető és hallgatható lesz, bárhol és bármikor? Kiknek a kezében lesz a mindennapi zenehallgatásunk kulcsa, hogyan próbálnak majd fizetésre bírni minket?

„A második szám első tíz másodperce elég, ha addig nem győz meg, már nem hallgatom meg a többit” foglalta össze évekkel ezelőtt egy barátom, hogyan ítéli meg, hogy egy frissen letöltött zene túlélheti-e a napot a lejátszójában vagy sem. „Van száz giga zene a winchesteremen, de igazából nem is tudom, mi” – ezt a mondatot pedig a többi olyan barátomtól hallottam, aki vagy maga töltött le az eltelt években megszámlálhatatlan mennyiségű albumot, vagy egyik ismerősétől kapott egy csomagban sok gigányi zenét. Adrian North, a Leicesteri Egyetem zenepszichológusa már egy 2006-os kutatásában kimutatta, hogy ezek a mindannyiunk által gyakran hallott mondatok egy valóban általános jelenséget takarnak: minél könnyebben jutunk hozzá a zenéhez, az annál kevésbé érdekes számunkra.

Távoli forrásból
Az ingyenesen hozzáférhető zenékhez való tömeges hozzáférés azáltal, hogy radikálisan megváltoztatta a rögzített zenéhez való viszonyunkat, a zene mint termék státuszát is átértékelte, lefaragva az árát, elindítva azt a lavinát, ami a hagyományos zeneipari modell összedőléséhez vezetett.

A legújabb fejlemények azt mutatják, a lavina egy kicsit más irányban robajlik tovább, hiszen a letöltött zene elsődlegességét egyre inkább átveszik azok a platformok – YouTube-tól a SoundCloudon át a Spotify-ig – amelyek mentés nélkül teszik lehetővé egyre nagyobb zenei paletta hallgatását, ingyen vagy részben ingyen. A belátható jövőben várhatóan pedig egyre nagyobb szerepe lesz az életünkben a távoli szervereken, azaz a „felhőben” tárolt zenének: de vajon milyen hatással lesz ez arra, hogyan hallgatjuk a zenét, és hogyan nézhet ki majd az ezzel megbirkózó új zeneipar?

Örök visszatérés
A felhő zenehallgatói még intenzívebben szembesülhetnek az áttekinthetetlen mennyiségű zenével, mint a letöltő korszak fogyasztói; de ez nem feltétlenül vezet majd változatosabb fogyasztáshoz, sőt. Mint azt számos piackutatás demonstrálta már, a túl nagy választék szignifikánsan csökkentheti nem csak a választásaink spektrumát, de válogatási kedvünket is. A jövő átlagos zenehallgatója valószínűen hasonlóan fog cselekedni, mint a száz gigából pár lemezt hallgató mai letöltő, azzal a különbséggel, hogy a rapszodikus, ismerkedő próbahallgatások jóval több idegen terepre vihetik el, hogy utána vissza-visszatérjen a megszokott, szűkebb bázishoz.

 

Zenekari profilok, ízlésaggregátorok és online zenehallgató szobák

A felhőben, azaz távoli szervereken tárolt, és a felhasználók által igény szerint lehívható szolgáltatások, információk koncepciója természeten nem új, de az utóbbi évek párhuzamos fejlődése a tárolókapacitás és a sávszélesség terén tette lehetővé, hogy ma már egyre több és több programot, szolgáltatást lehet letöltés nélkül, az interneten keresztül használni. A zenehallgatás terén mindez azt jelenti, hogy ahelyett, hogy elmentenénk az adott zeneszámokat a gépünkre, közvetlenül az interneten hallgathatjuk őket egy adatbázisból.

Az egyik első ilyen szolgáltatás, a közösségi hálóként is üzemelő MySpace, még igazi adatbázist nem nyújtott, csak a jól ismert profilokat, ahova a zenekarok tölthették fel a számaikat. Bármennyire is ugyanazokat a fő szempontokat igyekezett ötvözni a MySpace, mint amelyeket ma is fontosnak tartanak a fejlesztők, a szolgáltatás egy rosszul sikerült újradizájnolás után végleg elvesztette pozícióit, akárcsak a pár évvel korábban még potenciális vetélytársaként emlegetett Purevolume; a szintén közösségi zenehallgatást ígérő Imeem pár év üzemelést követően kényszerült bezárni.

A közösségi zenehallgatást az egyes zenehallgatói ízlések, szokások aggregálásával, személyre szabott zeneajánló algoritmus kidolgozásával megvalósító online rádiók mint például a Pandora vagy a Last.fm, egyaránt veszteségesek, akárcsak a zeneipar üdvöskéjének tekintett, és a Facebookal hírbe hozott svéd Spotify, amely úgynevezett freemium-modellel próbálkozik: a felhasználók egy bizonyos zenemennyiséget ingyen hallgathatnak, de a prémium szolgáltatásokért és korlátlan használatért már fizetniük kell. Az iparági hírek szerint a Spotify a Facebookkal egy olyan alkalmazást fejlesztene, aminek segítségévek például közösen lehetne zenét hallgatni a kiválasztott, épp online lévő ismerősökkel.

Ezek az új terepek pedig az eddig megszokottaknál jóval kisebb egységek lesznek: nem albumok, vagy többszámos kislemezek, hanem önálló számok, melyek az ismerősök megosztásain, ajánlásain keresztül kerülnek a hallgató fókuszába, mint példul a YouTube-on közel 600 milliószor meghallgatott Baby Justin Biebertől; de az eladott digitális zenék arányai is arról tanúskodnak, hogy a tipikus digitális vásárló nem albumot, hanem számokat vásárol. A zenehallgatás egyre kötetlenebbé válása és a rendelkezésre álló eszközök kínálata – két megálló közt a mobilon vagy a munka szünetében a neten –, illetve a fogyasztói igény olyan formátumokat hívnak előtérbe, amelyekhez nem szükséges olyan koncentráció, idő mint például egy fotelből hallgatásra tervezett formátumhoz. Ugyanezért nem lesz szükség a kiemelkedő hangminőségre, sem a korábban a zenéhez elválaszthatatlanul kapcsolódó egyéb médiumokra, fizikai eszközökre, mint például a gondosan megtervezett szövegkönyv, tok vagy lemezborító. 

Harc a közönnyel
Bár a mindennapi zenehallgatás során nem feltétlenül szembesül ezzel az egyszeri felhő-zenefogyasztó, de ennek a platformnak is megvannak a maga kockázatai. Akárcsak a közösségi hálózatok, online archívumok (mint például a többek között a francia nemzeti aggodalmakat felkorbácsoló Google Books) terén, itt is rendkívül erősen fognak kötődni a zenehallgatók az alapvetően kontrollálatlan és nem transzparens távoli szolgáltatókhoz, amelyek egyre nagyobb hatással lehetnek a hétköznapjainkra.

Ennek a veszélynek a realitása pedig éppen a szolgáltatóknak és a digitális zenebiznisznek a bizonytalan üzleti modelljében rejlik: olyan, többnyire kockázati befektetők által, több száz millió dolláros befektetésekkel felhizlalt vállalatokhoz – a Facebooktól kezdve a Pandorán át a Spotifyig – kötődhet mindennapi zenefogyasztásunk, amelyek meglehet, nem élik túl az adott üzleti évet sem. Ez a veszély pedig csak fokozódhat, ha a jelenlegi trendek folytatódásával a két különösen bizonytalan jövőjű iparág, a közösségi média és az online zenedisztribúció kötelékei egyre szorosabbra fonódnak.

Akárcsak az online médiának vagy a közösségi médiacégeknek, a zeneiparnak is hasonló problémákkal kell szembenéznie: amíg a zene legális vagy illegális úton, de ingyen is beszerezhető, addig nagyon nehéz elérni, hogy az emberek fizessenek érte. Ha pedig nem fizetnek, akkor a fő bevételi forrást a felületeken elhelyezett hirdetések jelenthetik. Amelyek viszont annál értéktelenebbek, minél kevésbé vonja be a szolgáltatás a fogyasztót – márpedig erre az ingyenes tartalom képes a legkevésbé.

Vissza a gyökerekhez
A közösségi zenedisztribúció legújabb trendjei éppen ezért nem annyira a nyereséges üzleti modellekről, inkább az új fejlesztésekről, integrációkról szólnak, arról, hogy melyik lesz az a piaci szereplő, amely először épít ki egy közösségi hálóval integrált zenehallgató szolgáltatást, ami akár még fenntartható is lehet üzletileg a jövőben. A MySpace kimúlása után most mindenki a Facebookra figyel, hogy vajon együttműködik-e majd a Spotify-al egy közös szolgáltatás elindításában, vagy éppen a Soundcloud lesz-e majd a befutó; vagy Google tarolja-e le a szegmenst a nemrég felélesztett Google Music-al?

A küzdelmet nem csak az árnyalja, hogy nincsen meg a digitális zene szent grálja, hanem az is, hogy az online zene értékének csökkenésével felértékelődik az ingyenesen nem hozzáférhető formátumok és termékek, mint például az élő zene vagy az úgynevezett merchandise, azaz a zenekarok ajándéktárgyaiként forgalmazott ruhák, kiegészítők és egyéb tárgyak szerepe. A jövő zeneipara, amellett, hogy fel kell hogy vegye a versenyt az interneten is, meglehet éppen offline, az élőzene és a digitális formátumok jól kombinált kommunikációjával és értékesítésével találhatja majd meg számításait, az utat a jövő zenehallgatójának pénztárcájához.

                                                                                                               Tófalvy Tamás

(Az írás a HVG Extra Jövő c. kiadványában jelent meg, 2011 októberében)