Mit tud a popzene, amire a hivatalos zeneesztéták nem gondoltak? Megállja a helyét a klasszikus adornói popkultúra-kritika napjainkban? Kodaj Dániel filozófus a cultural studies, a zene és az esztétika viszonyát vizsgálta a Zenei hálózatok estek ötödik előadásán.

Kodaj először röviden ismertette a komolyzene-történet fő zeneelméleti paradigmáit: előadásában az uralkodó esztétikai paradigmák szerint a popzene ebbe az organikus és lezártnak látszó fejlődési ívbe igen nehezen illeszthető be, konkrétan evolúciós szempontból több fokot is visszalép az akadémia által etalonnak tekintett eszköztárhoz képest. Innen ered a jól ismert „komolyzene-könnyűzene” dichotómia. Ebből indult ki a popkultúra és „kommersz zene” máig leghírhedtebb kritikusa, Theodor Adorno is, aki szerint a populáris zene eszközeinek és üzenetének, érzelmeinek sematizáltsága a kapitalizmus eszköze a tömegek elkábítására és lebutítására, míg a konzervatív kritikusok az „alantas ösztönök” felszabadítását kérik számon a stíluson máig.

Kodaj Dániel előadása – az eddigi összes előadás mellett – hamarosan meghallgatható az Első Pesti Egyetemi Rádió online archívumában.

A populáris zene mindenkit bevonó szellemisége persze ab ovo is ellentétes az efféle elitizmussal. Ien Ang szerint például a tömegkultúra ideológiája egyfajta anti-ideológia, amelynek alaptétele, hogy az egyéni ízlés elbírálására irányuló mindennemű kísérletet a személyi szabadság elleni indokolatlan támadásnak tekinti. Kodaj ettől függetlenül, művészi szempontból is a populáris zene legitimitása mellett állt ki: érvelése szerint a hagyományos zenei hierarchiában gondolkodók megfeledkeznek arról, hogy a popkultúra esztétikájában különös fontossággal bírnak az olyan jó részben szubjektíven értékelhető, hangulati tényezők, mint az előadásmód, hangszerelés, hangzás, sebesség; a könnyűzene esztétikai értékét és egyéniségét gyakran ezek, valamint bizonyos még kevésbé zenei jellemzők (szövegek, imázs, tematikus-ideológiai háttér, szociális-szubkulturális kontextus) adják.

Ezek a magaskultúra kompozíciót mindenek elé helyező zeneelmélet szempontjából jelentéktelenek, valójában azonban éppúgy fakadhat belőlük művészi érték és lényegi különbség – példaként vessük össze ugyanazon dal szerkezetében azonos, ám különböző előadású és hangszerelésű feldolgozásait.

Fontos megjegyezni, hogy Adorno „kultúriparról” szóló elméletei a negyvenes-ötvenes években, tehát a mai értelemben vett popzene forradalma előtt születtek, arról tehát csak tippjeink lehetnek, hogy mit gondolt volna a hatvanas évekkel kezdődő összehasonlíthatatlanul differenciáltabb, komolyabb társadalmi hatású, hatalomtól kevésbé függő popkultúráról. Igaz, a klasszikus esztétikai szemszögből értéktelen „életérzésbeli” komponens és az erős átmediatizáltság mindig is a populáris zene ismérve maradt, ezek jelentőségét azonban ma már kevés értelmiségi intézné el egy egyszerű, megvető legyintéssel.

A Zenei Hálózatok estek tavaszi sorozatán neves szakemberek és kutatók tartanak előadásokat a zenéhez kapcsolódó társadalmi és kulturális témákról, az ELTE médiatanszékén. Ha érdekelnek ezek a kérdések, látogass el az előadás-sorozat következő, utolsó estjére – az alábbi linken egy kattintással regisztrálhatsz is a facebook-eseményre:

Május 10. csütörtök 18.00 - Ignácz Ádám a zenei inspiráció ábrázolhatóságáról

                                                                                                           Dubrovszki Dániel