Milyen következményei lehetnek annak, ha egy színtéren az a vélemény alakul ki egy zenekarról, hogy nem dolgozik? Van-e különbség az online és az offline végzett zenekari munka között? Többek között ezekre a kérdésekre igyekezett válaszolni Tófalvy Tamás előadása a londoni Szubkultúra, populáris zene és társadalmi változás című konferencián. A magyar előadók prezentációit bemutató sorozatunk második része.
Tamás előadásában egy pár éve a deathcore extrém zenei színtéren lezajlott konfliktust elemzett. A konfliktus lényege az volt, hogy a színtér magukat autentikusnak valló tagjai úgy érezték, azok a zenekarok, amelyek a(z akkor még vezetőnek számító) online közösségi háló, a MySpace segítségével szereznek népszerűséget, valójában megspórolják a kemény munkát, ezért nem számítanak autentikusnak.
A színtéren lezajló vitákból kirajzolódott, hogy a „kemény munka” követelményének teljesítése nagyon fontos egy zenekar megítélése szempontjából. Az a zenekar, amelyikről úgy gondolják a rajongók, hogy sokat dolgozik, menőnek és egyben autentikusnak számít. Az a zenekar viszont, amelyik megspórolja a kemény turnézást, utazást, gyakorlást, komolytalanként jelenik meg a színtéren.
(A prezi lapozgatásához kattintsatok az alsó sávban látható play gombra, külön elérés itt.)
Az elemzett esetnek a különlegessége abban állt, hogy a színtér keményvonalas tagjai a MySpace-korszak csúcsán annak alapján döntötték el, hogy ki dolgozik keményen és ki nem, hogy hol kezdődött az adott zenekar karrierje, befutása, ismertté válása: és ha nem élő koncertezéssel, hanem MySpace-jelenléttel, akkor a zenekar automatikusan a lógós, tehát nem-autentikus kategóriába került, függetlenül attól, valójában mennyit dolgozott vagy nem dolgozott a sikerért.
Ennek a típusú konfliktusnak a sémáit meg lehet találni több olyan tudás- vagy ízlésközösségben, ahol az online és az offline platformokon folytatott munka különbségei kerülnek előtérbe. Például az online és a print sajtó „értékkülönbségeit” vitató diskurzusban is gyakori érv volt egy időben (és talán még néha ma is az), hogy az online munka kevésbé értékes, mint az offline - ami rávilágít arra, hogy milyen könnyen nyilvánítunk ki olyan, tartalomra utaló etikai típusú véleményeket, amelyek valójában nem a tartalomra, hanem az azt közvetítő médiára, platformra vonatkozó (elő)ítéleteinket tükrözik.